A sakkozás ősidők óta ismert játék. Versenysporttá a 19. században
fejlődött, a 20. században intézményesült, és mint szellemi sport, a
vetélkedések egyik ismert területévé vált. A sakkjáték ma is nagyon népszerű,
de sportként is sokan űzik, hiszen a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE)
világranglistáján közel 100 000 nevet találunk.
Debrecen, 1992, csapat Európa-bajnokság. Garri Kaszparov koncentrál a Nigel
Short elleni játszma elején. A háttérben Fleisz János. Bíró Sándor felvétele
A játék menetéről, de magáról a versenyekről is
általában sokan tájékozottak, de azt kevesen tudják, hogy mi a szerepe és a
feladata a sakkban a versenybíróknak. Erre akkor jöttem rá, amikor egy
történész kollégám, tudván, hogy nemzetközi sakkbíró vagyok, egyszer azt
mondta: nehezen tud elképzelni engem, amint sípolok a sakkversenyek idején.
Nyilván a legtöbben a labdarúgásból ismerik a játékvezető ténykedését, ahol
gyakori a sípszó, természetesen a sakkban a játszma teljes csendet igényel, így
a sípnak helye nincs.
Miért kell
sakkbíró?
Vannak kristálytiszta regulák...
Ez nem politika...
Ez az elme győzedelme,
ami felüláll mindenen - hirdetem:
Ítéletem objektív,
mert nem szól bele soha a szív!
A Bíró feddhetetlen figura!
(Sakk musical – A sakkbíró dala)
A válasz csak látszólag egyszerű. A versenyszabályok
kitérnek erre: a bírónak törekednie kell a mérkőzés szabályszerű,
problémamentes lebonyolítására, hogy a versenyterem megfelelő legyen, megfelelő
méretű táblák és figurák legyenek, rajtuk a felállított helyes kezdő-állással,
a sakkórák be legyenek állítva, időben el legyenek indítva, a játszmalapok ki
legyenek téve, minden véget ért játszmát a két játékos és bíró aláírásával
hitelesíteni kell. A versenybíró megbízatása az eredmény bejelentésével ér
véget. A verseny tartama alatt a bíró ellenőrzése alá tartoznak a sakkozókon
kívül a csapatvezetők, az edzők is, akik kötelesek az utasításait betartani.
Ugyancsak előírás, hogy a versenyteremben tartózkodó nézők hangos beszéddel,
vagy más módon a versenyzőket nem zavarhatják. A játékot súlyosan zavaró
esetben a bíró a nézőket az adott fordulóról, vagy a verseny hátralévő teljes
időszakáról a versenyteremből kitilthatja.
A látszólag békés sportág sokszor rendkívüli
indulatokat szül, és komoly konfliktusok is keletkeznek. Az olyan egyszerű
esetek, mint az asztal alatti rugdalózás, vagy a sakkasztalnak az ellenfélre
való rátolása mellett előfordulnak súlyosabb sportszerűtlenségek is. Az igazság
az, hogy a több órás feszültségben, idegileg, szellemileg fáradt sakkozók
könnyen elvesztik a türelmüket, de az is igaz, hogy a sakk az emberekből
nemcsak a jó tulajdonságokat hozza felszínre. Gyakran olyan apróbb problémák
szülnek heves vitát, sőt, reklamációkat, hogy nyitva legyen-e vagy zárva az
ablak. Máskor a csalás gyanúja borzolja a kedélyeket. Az utóbbi időben ez a
mobiltelefonokhoz kötődően vetődött fel, hiszen ezek ma már a legjobb
sakkprogramokat is le tudják futtatni, így olyan mintha egy nagymester
sakkozóhoz fordulnának tanácsért a versenyzők. Emiatt kötelezővé vált a mobil
telefonok lezárása, ha pedig játszma közben megszólaltak, az a parti azonnali
elvesztését vonta maga után.
A legutóbbi szabálykönyv még drasztikusabb a kérdésben:
„Szigorúan tilos mobil telefonokat, vagy más elektronikus kommunikációs
eszközöket a játék helyszínére vinni a versenybíró hozzájárulása nélkül”. Ez
azt jelenti, hogy akinél van ilyen, azt a bíró összeszedi, valahova elteszi,
majd a forduló végén visszaadja. A legtöbb vita régebben a gondolkodási idővel
kapcsolatban fordult elő, hiszen a mechanikus órák esetén ez nehezen volt
követhető, mert az utolsó öt percben a sakkozó már nem volt köteles jegyezni a
lépéseket, így ha a bíró nem volt jelen, akkor rekonstruálni kellett a partit
és a szerint dönteni. A mai elektronikus órák ezt kiküszöbölik, hiszen
általában lépésenként 30 másodpercet hozzáadnak, így végig kell írni a
játszmát, és az idő eltelte is pontosan követhető. Ezt a fajta órát 1990 körül kuriózumként
mutatták be, és Fischer-órának nevezték el, mivel az amerikai Robert Fischer
sakkvilágbajnok javasolta alkalmazását. Ez az óra ma már általánosan
elfogadott.
Találkozásom Bobby Ficherrel
Ő nagyon excentrikus volt, de sok hasznos javaslata
beépült, és ezek ma már teljesen elfogadottak. Egyébként vele véletlenül a
budapesti metrón hozott össze a sors, amikor egyszer éppen velem szemben ült
egy feltűnően rosszul öltözött alak, akivel egy ismert sakkozó hölgy utazott.
Tőle tudtam meg, hogy valóban Bobby Fischerről van szó, aki a letartoztatástól
félve, egyfajta inkognitóban élt Budapesten akkoriban, miután nyilvánosan
leköpte azt az amerikai hivatalos levelet, amelyben megtiltották neki, hogy
1992-ben Jugoszláviában Borisz Szpasszkijjal mérkőzzön. Amikor megtudta, hogy
honnan vagyok, Fischer meglepetésemre arról érdeklődött, hogy valóban jó hely-e
Félix-fürdő, és tényleg szépek-e ott a hölgyek. Később tudtam meg, hogy pár
hetet álnéven ott töltött, de Nagyváradon nem találkoztunk.
Sakkbírói karrierem mérföldkövei
Bíráskodni 1980-ban kezdtem, mivel láttam, hogy mint
sakkjátékos csak mesterjelölti normáig jutottam, gondoltam, ott többet tudok
teljesíteni. Az 1980-as években valódi történészi munkára nem volt lehetőség,
számomra eleinte a sakk pótcselekvésnek indult. A bíráskodásban váratlanul igen
jól haladtam, és egy évtized alatt a nemzetközi élvonalba küzdöttem fel magam,
1991-ben nemzetközi sakkbíró lettem. Az első fontosabb országos versenyeken
1981-ben Félix-fürdőn az általam kezdeményezett Félix Kupán, majd 1984-ben a
máig felkapott sakk-központban, Călimănești-en debütáltam. Nyílt versenyek
voltak, svájci rendszerben, bárki jelentkezhetett, mivel itt nincs
létszámhatár. Az évek során számos magas színvonalú versenyen működtem
sikeresen, ilyenek az országos első osztályú férfi és női csapatversenyek, a
férfi és a női országos döntők, a nemzetközi nyílt és meghívásos versenyek.
Bíráskodtam öt ifjúsági Európa- és öt világbajnokságon, Budapesten az Első
Szombat versenyen stb. Ezeken a következő sakkozókat is bíráskodtam: Garri
Kaszparov, Vladimir Kramnyik, Vaszil Mihajlovics Ivancsuk, Aleksejs Sirovs,
Veszelin Topalov, Nigel Short, Ruszlan Olehovics Ponomarjov, Lékó Péter,
Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Almási Zoltán, Mihail Marin, Mihai Şubă, Liviu-Dieter
Nisipeanu, Constantin Lupulescu. A nők közül pedig: Antoaneta Sztefanova,
Pia Cramling, Almira Szkripcsenko, Natalija Zsukova, Jelena Dembo, Polgár
Judit, Polgár Zsófia, Vajda Szidónia, Corina Peptan, Cristina Foișor és sokan
mások.
Fleisz János indítja Vaszilij Ivancsuk ukrán
Európa-bajnok nagymester óráját a debreceni
csapat EB-n. Bíró Sándor felvétele
Visszatérve a kezdetekhez: eleinte gyakran bíráskodtam
ifjúsági és gyermekversenyeken, ott is a 10–12 évesek csoportjában, ahol
alacsonyabb a színvonal, a fő probléma az alapszabályok betartása, például az
érintett figura lép szabály respektálása. A terembe senki sem mehet be a
súgásveszély miatt. Később már fontosabb versenyek következtek, ahol a rend
fenntartása és a gyors lélekjelenlét a fontos. A sakkbírónak nincs olyan
meghatározó szerepe, mint amilyen mondjuk a pontozásos sportágak esetében, de
olyan sincs, mint a kézilabdában vagy a labdarúgásban, ahol büntetőkkel vagy
kiállításokkal döntő módon befolyásolhatja a végeredményt. A sakkbíró csak
kivételes esetekben befolyásolhatja az eredményt, ha nem intézkedik helyesen
egy időtúllépés alkalmával, hibás eredményt ír be, vagy vitás esetekben
szándékosan részrehajlóan dönt.
Az első nagy feladat 1988-ban adódott, amikor a
világon először Temesváron szervezték meg az ifjúsági és
gyermek-sakkvilágbajnokságot. Ez merész vállalkozás volt, a Ceauşescu-diktatúra
egyre mélyülő válsága idején. Magam a 16 éven aluliaknál bíráskodtam, ahol már
világszinten jegyzett, és később kiemelkedő sakkozók voltak, mint: Aleksejs
Sirovs, Matthew Sadler, Joel Lautier. Jelen volt a Nemzetközi Sakkszövetség
(FIDE) elnöke, Florencio Campomanes is. A verseny sportszerű volt, de itt
történt velem az első bizarr kaland.
A sejk fia
Még a verseny elején, a hátsó (gyengébb) asztalokon,
egy brazil és egy arab országokból való sakkozó találkozott. A mechanikus
órán az arab sakkozó túllépte a gondolkodási időt, amit ellenfele is jelzett. A
kért lépésszám (40) megvolt, de az idő letelt, így a szabályok szerint az időt
túllépő versenyző elveszti a játszmát. A rekonstrukció alkalmával a vesztes
igyekezett egy lépést beiktatni, de ezt felfedtem, és vesztést ítéltem. Ekkor a
nézőket a versenyzőktől elválasztó köteleket átugorva, nekem állt egy személy
arab viseletben, és rossz angolsággal követelte, hogy azonnal semmisítsem meg a
vesztést, és folytathassák a játszmát. Ezt nem engedhettem meg, ekkor a főbírót
hívták, aki nekem adott igazat, így óvás sem történt. Kiderült, a vesztes
sakkozó apja egy gazdag sejk volt, aki azt hitte, mindent el tud érni, s mikor
nem ment, akkor megfenyegetett, vigyázzak, mert a verseny hosszú, sok minden
történhet még… Mikor bementem a szállodai szobába, elmondtam szobatársamnak –
egy közismert, azóta elhunyt román sakk szakírónak –, hogy jártam, ő pedig
világot járt lévén, komolynak ítélte a fenyegetést. Emiatt lefekvéskor azt
mondtam neki, ha hallja, hogy ránk törik az ajtót, azonnal ugorjunk be az ágy
alá. Mit hoz a sors, alighogy elaludtunk, nagy robajjal csapódik az ajtó,
ijedtünkben valóban igyekeztünk az ágy alá, de mivel nem történt tovább semmi,
lámpát kapcsoltunk és virrasztottunk. Reggel kiderült, hogy a szomszéd szobába
későn jöttek haza, és az ő ajtajukat csapta be a huzat, ettől ijedtünk meg. Az
évek során más kalandok is értek, a sakktáblák mellett és azokon kívül
egyaránt.
Utazásom Pozsonyba
Az 1993-as pozsonyi világbajnokságra kalandos úton
jutottam el bíráskodni. Mivel akkor Szlovákiába csak hivatalos meghívóval
lehetett utazni, a szervezők faxon küldték, de nem jött meg. A budapesti
szlovák nagykövetségen tettem még egy kísérletet, azonban nem jártam sikerrel.
Végül úgy döntöttem, hogy mégis vonatra ülök, lesz, ami lesz alapon, és
megpróbálom egy magánlevéllel bizonyítani a meghívást. Vonatjegyet sem volt már
időm venni, fel voltam készülve, hogy a magyar–szlovák határon leszállítanak a
vonatról. A fülkében rajtam kívül csak egy kanadai lány utazott, s gondoltam,
neki egyszerű a határokon átjárni. Aztán a határállomásra érve, elérkezett az
ellenőrzés, először a kanadai egyetemista lány adta át az útlevelét.
Meglepetésemre nem kapta vissza, hanem elvitték. Kiderült, lejárt a vízuma, és
hosszú vita után végül őt leszállították a vonatról, tőlem pedig semmit sem
kértek. A kanadai lány, aki már fél Európát bejárta, a határon maradt, én
pedig meghívó és vonatjegy nélkül is sikeresen Pozsonyba értem, és
bíráskodhattam egy újabb világversenyen.
Călimănești, 2013, női országos döntő. Előtérben Corina Peptan kilencszeres
román bajnok nagymester, mellette Cristina Foișor ötszörös román bajnok
nagymester
„Meccseim”
Kaszparovval
A legtöbb emlékem a debreceni 1992-es csapat
Európa-bajnokságról maradt, hiszen itt számos világhírű sakkozó ült asztalhoz,
s lehetőségem nyílt az akkori világbajnok Garri Kaszparov játszmáin is
bíráskodni. Ő határozott, energikus személyiség, mindenkivel éreztette, hogy a
világ legjobbja. Nemcsak a sakkjátszmában, hanem emberi kapcsolataiban is
igyekezett vezérelni, uralkodási vágy jellemezte, de a szabályokat betartotta.
Az első meccsem vele még az EB elején volt, tisztázni kellett a szimbolikus
térben, ki az úr a mérkőzés idején, a bíró vagy a világbajnok sakkozó. Ez onnan
indult, hogy játszma közben Kaszparov állandóan járkált, senkire sem nézve,
energikus léptei miatt pedig mindenki kitért az útjából. Aztán egyik alkalommal
éppen intézkedésem közepette összefutottunk, ez később még egyszer előfordult,
azonban látván, hogy nem térek ki előle (a játékvezető sakkban is a mérkőzés
része!), kénytelen volt rájönni, hogy van valaki a teremben, akinek még a
világbajnoknál is nagyobb jogosultsága van a meccs idején. A másik „meccsem”
később történt. Egyik este, miután befejezte a játékot, kértem, adjon
autogramot egy róla ott készült fényképre. Bólogatott, de szó nélkül
elviharzott mellettem, és hosszú ideig nézte az állásokat a többi asztalnál. A
fényképet az asztalon hagytam, és a közelben maradva jeleztem, hogy nem
tágítok. Rövid időre kiment, azt hiszem szándékosan, de amikor váratlanul
visszatért, mégis megállt az asztalnál, s mint aki megfeledkezett a dologról,
angolul elnézést kért, és villámgyorsan aláírt. Folytathatnám még, hiszen közel
száz nagyobb versenyen bíráskodtam az elmúlt 35 évben, és számos más kalandot
éltem át a sakkasztalok mellett. Nem meglepő ez, hiszen köztudott, hogy a sakk
egyszerre játék, sport, tudomány és művészet, de lényegében az emberiség
művelődéstörténetének fontos része.
Szerző: Fleisz János
Forrás: http://muvelodes.net/enciklopedia/egy-sakkbiro-visszaemlekezesei
